A fejlesztések miatt csökkent a KÖBE nyeresége a múlt évben
(
kiadva: 2007-05-08
)
A Közlekedési Biztosító Egyesület (KÖBE) mérleg szerinti eredménye 2006-ban a felére, 159 millió forintra csökkent, díjbevétele viszont 20 százalékkal 6,3 milliárd forintra nőtt - mondta Takács János vezérigazgató kedden sajtótájékoztatón Budapesten. Az újabb, áthúzódó fejlesztések miatt az idei nyereség a múlt évinél is alacsonyabb lesz, de a kárrendezés minősége javul és új termékekkel is megjelenik a piacon a KÖBE - mondta a vezérigazgató.
A PSZÁF által kirendelt biztossal közösen kidolgozták a kárrendezés új technikáját, amit elektronizáltak. Így az idei év második felétől már teljesen elektronikus lesz a kárrendezés.
Emellett új állomány nyilvántartó és könyvelési rendszert is bevezettek. Az ezekhez szükséges elektronizálási beruházás mellett az egyesület megvásárolta a Műszertechnika Holdingtól a kőbányai Venyige utcai telephelyet (a vételár üzleti titok). Az ingatlan működtetésére pedig létrehozták az egyszemélyes Venyige 3. Ingatlan Zrt.-t, amely az egyesületen kívül 30 bérlőt is befogadott az irodaházba.
Az újabb, áthúzódó fejlesztések miatt az idei nyereség várhatóan 40-50 millió forint közé esik majd, mintegy 7,3 milliárdos díjbevétel mellett. Új termékekkel is megjelenik a piacon a KÖBE, októbertől lakásbiztosítást, jövő év elejétől pedig utasbiztosítást is kínálnak. Jelenleg a díjbevételük 99 százaléka a kötelező gépjármű felelősségbiztosításból származik. A múlt évet 114 ezer ilyen szerződéssel indították, ez év végére 128 ezerre nőtt, jelenleg pedig 151 ezer.
A kárkifizetés a múlt évben 3 milliárd forintot tett ki, ez a díjbevétel 70 százaléka. Lilli Róbert ügyvezető elmondta, hogy az egyesület saját tőkéje valamivel meghaladja az 1 milliárd forintot, a szavatoló tőkéje pedig 987 millió forint, ami 75 százalékkal több a törvényben előírtnál.
Magyarországon a biztosító egyesületek a biztosítási díjbevétel 2,5 százalékát adják - mondta Kovács István IB elnök. Az uniós átlag meghaladja a 20 százalékot.
MTI